Néhány napja egy ismeretlen fiatalemberrel Tamással történő beszélgetés során megint előkerült ez a SUNRIDER MLM üzlet kérdése nevezetesen, hogy én ismerem e az MLM-et és a SUNRIDER-t. A fiatalember alig 25 évesen végül is a gyermekem lehetne gondoltam, talán ha kicist tákérdezek mire is gondol, kiderül mit akar:méreget, hogy érdekel és “beszervez” (sicc) vagy méreget és tud valamit amit át akar adni nekem. Végül is kérdezni ingyen van. Igazán gyorsan rátértünk a lényegre, kiderült a barátaival beszélgetett és azok a szülei beszéltek neki rólam, aki annó elsőként regisztrált Havasy Viktor oldalán a Sunriderbe. Akkor, ott azt mondtam, nem tudok erre időt szánni de le fogom írni a blogomban, a Sunrider dolgokat amiket átéltem és az MLM viszonyát. Ezek után úgy döntöttem 20 éve indult a Sunrider Magyarországon, ideje kiderüljön, hogyan is történtek a dolgok egykoron.

Jelen írásom egy kis történelmi és struktúrális visszatekintése annak, amit én a SUNRIDER kínai vezetőitől és vezető asszonyától elszenvedtem, amit később mások, akár Telkes József a kilépése okaként nevezett meg, mert hát igértek ezek fűt-fát nekünk csak, hogy épüljön a Sunrider Magyarország üzlete. Ígértek és nem tartották be.  Kedves fiatal titán MLM érdeklődő(k) és Tamás is, most pedig bemutatom, mit lehetett 1993-ban átélni MLM vonalon a kezdetekkor.

Egy kisember kicsi marad pénztelenül! 

Fogadd el, a hatalom elsöprő erejét a pénz adja, ez kollektív erőt ad számukra, megveszik az igazságot és a gazságot tolják a világ elé -szól a mondás. Névvel, adatokkal, a tényekkel szolgálok ebben a kicsit hosszabra nyújott bejegyzésben. Akinek érdeke, el fogja olvasni:Tehát csapjunk bele és jelentsük ki a Sunrider MLM üzlet egy etikailag kifogásolható megoldást választott velem szembenz, amiben a törekvő termékforgalmazót ki sem fizették.

1993. november. Havasy Viktor Magyarországra érkezik Ausztráliából és a Telkes Tanácsadó Kft keres neki állást.

Nekem akkoriban az V.kerületben a Falk Miksa út 10-ben volt irodám  Telkes Jóskának meg a Falk Miksa út 4-ben a székhelye a Telkes Tanácsadó kft-vel. Sokan jártak az irodámba akkoriban mert hát én csináltam meg az eredeti MLM Magazint még 1993.év nyarán Arany Lacival meg később a Süle Balázzsal. Üzleti könyveket adtunk ki olyanokat amiket ma minden MLM-es ismer így 1993-ban ezt a Bagolyvár Könyvkiadó csinálta még, meg azóta ők ezen a vonalon maradtak. Végül is a Big Al – Tom Schreiter könyvét mi leforditottuk majd a Bagolyvár kiadta, mert a szerződés meg amit az angol kiadóval megkötöttünk közben lejárt. Szóval ott állunk az irodában Arany Lacival délután 6 órakkor zárás előtt és belép egy emberke, azzal a szöveggel, hogy látja ki van írva MLM Magazin szerkesztősége.

Mondjuk neki, hogy jól látja de miben segíthetünk, mire ő előadja a történet, miszerint a Telkeshez ment állás interjúra és közben eljött előttünk, meglátta, hogy MLM Magazin és úgy gondolta, megkérdezi tőlünk ismerjük e a SUNRIDER-t. Néztünk rá nagy kerek szemekkel, hát honnan ismernénk, amikor a piacon se hallottuk a nevét. Havasy Viktor vagyok – mondta erős angol akcentussal a fiatalember és most telepedek ausztráliából haza, de tudom jön a Sunrider nevű MLM vállalat is hamarosan. Érdekel titeket – kérdezte Viktor, mi meg hát értetlenül áltunk, végül meghallgatuk, lesz belőle legfeljebb egy cikk. Másnap eljött Viktor akkor már elhivtam Manhertz Józsit, aki azóta is lelkes Sunrider “lovas”.

Józsival hármasban leültünk Viktorral beszélgetni az irodában igaz nem sokat értettünk elsőre belőle, de az elsők között lenni hangulat, meg új koncepció, becsületes kinai vállakozás, szóval meg voltunk indulva tőle. Egészen 1994. márciusáig vártunk ezekkel a dolgokkal amikor Viktor előkerült, hogy na most aztán meg kellene szervezni néhány embert, fog sikerülni?

Ez volt az a pont amiről kicsit részletesebben kell beszélnünk, mert aki kivül van, nem értheti egyből.

Hogyan került a SUNRIDER hálózatba alám az ismeretlen Révész László a Manhertz Józsi helyett 1994. áprilisban?

Oka prózai: A Viktor felvetése után elkezdte Józsi szervezni a struktúrát, azt akik jönnek hozzá, akik be léphetnek egyből, akik részesei lehetnek az egésznek. Ekkor Zalán György nevű és az MLM ben nagyokat szervezgető cimboráját tolta előtérbe, akihez tartozott a Révész Lászlóval közös ismertségük, így Józsi végül is a maga érdekét szem előtt tartva “alám kötötte” maga helyett a számomra teljesen ismeretlen Révész Lászlót. A bomba be volt kapcsolva már ekkor, csak én semmit nem vettem észre belőle!

Az első magyarországi SUNRIDER meeting 1994. április 10. húsvét

Az alábbiakban látható az a videó ami ennek a munkának az eredményeként 1994. áprilisban húsvétkor készült a Falk Miksa utcában, Havasy Viktor megtartotta az első magyar meetinget! IGEN:Jól látod! Ez volt az első magyar MEETING! Én Petrásovits Zoltán Sunrider első Meeting szervező, Havasy Viktor és a képen még sok hajjal látható Manhertz József,  a háttérben Zalán György és György Magdi is a Révész Lászlóval.

Ettől kezdve borult a liszt a földre és a SUNRIDER megmutatta, hogy nem korrekt cégről van szó! 

1994. áprilisában ez után a meeting után megfogalmazódott az emberekben, hogy a belépés un. előszervezés elinduljon. Az előszervezésben sok másokkal együtt a Havasy Viktor és William Amzallag akkori Sunrider Európai igazgató döntése alapján mindenki részt vett. Írták a listákat, töltötték ki az eredeti angol nyelvű európai belépési nyilatkozatokat, mindenki ahogy kellett, egyre több és több gyűlt össze nálam. A végén az egész kupacot én vittem el magán úton 1994. április eleján a Sunrider hollandiai központjába Amsterdamba 3 alkalommal is, saját autóval, saját költségen, mert hát  felelőséggel tartozom a hálózatomért- gondoltam. Ezen idő alatt regisztráltak engem 9797-es termékforgalmazónak a Révészt meg 9798-nak!

Igen jól látod: REGISZTRÁLTAK! Függetlenül attól, hogy angol nyelvű volt az okíratz, függetlenül attól, mindenkit akit kivttem így látható a videón is a regisztrációm időpontja is! A Révész Lászlót is azon a napon regisztrálták:ALÁM! Aztán valahog,y egyszer csak elkötődött, alólam. Mikor is?  A SUNRIDER vakargathatja a kobakját, mert meg kell mutassák ha nem akarnak hazugságba keveredni, mikor regisztrálták át a Révészt!

Mint az alábbi videón jól látható ez minden részletében ott van papíron is!  Sajnos tévedtem, de nem ez volt az egyedüli átverés a Sunrider részéről, hanem ami ezután sikeresen meg lett csinálva az átregisztrálás nagy okosan elhallgatták azt is, hogy nekem mennyi, mikor milyen jutalékom van, illetve lenne ami járna!

Lásd a videón:9797-es számon As.Q.Director jutaléka…a bizonyítékok egyike, hogy a SUNRIDER erkölcsi szintjét érteni tudd!

Végül is ettől kezdve megindult az égzengés és valami fura háborgásban már közel sem számíthattam Havasy Viktor addig, életvégéig tartó barátságára, mi több, gyakorlatilag ettől kezdve végül is bele tolta a kukába az életemet a viselkedésével a Sunriderben, de ne szaladjak a dolgok elé, a történet aztán folytatódott.

Lett lévén ebből egy következő MEETING a Műegyetem előadójában, Havasy Viktor megint megkért sok ember kell, erő legyen, demozzunk: én szerveztem én fizettem, Havasynak csak a szája volt nagy majd hozzá rakok pénzt szövegével! Gyakorlatilag fogta az egészet és kiélvezte mint Ő az AUSZTRÁL haza térő, SUNRIDER dicső első ember!

Lett lévén ez az ominózus előadás, amikor fél órája értem haza Hollandia földjéről – ez 3.000km közeli út 32 óra alatt, ami alvás nélkül, elég fárasztó önmagában, de még egy pihenővel is óriási tehertétel. Szóval megérkeztem, műegyetem előadója, Viktor már tolja a népnek az “igét” és jön a szünet. A szünet kezdetekor mondom Viktornak:Te Viktor, szóltál embereknek, hogy járuljanak hozzá 100Ft-tal a terem bérlethez?

Mire a válasz, neeeeeeem mééééég nemn, majjjjjd megteszem. Hát az előadás e nélkül lement, én meg ugyebár akkor még kétgyermekes apukaként, 2 terembérleti dijat a nyakamba vállalva (már akkoriban is 100ezeres volt a terembérlet 2 előadásra)  leforrázva, fáradtan de életben, ott álltam üres zsebbel, a “majd milliomos leszek lépcsőjén.

Hogyan nem lettem milliomos a SUNRIDER-ből vagy a megérzésem elég jó volt?

Ezek után ahogyan kell, lement az előadás. Kijópofázta magát a Manhertz Józsi és a Havasy Viktor is, ingyen a hátamon, majd aztán jött a leforrázás, előadás vége, csend, nézem Viktort, hol a pénz? Miért nem mondja csak 100ft.

Erre Viktor? Majd…mondom neki mit majd? Néz rám elvörösödve, lévén a kínos részekből szeret mindíg kimaradni Viktorunk, ez után már kiderült más ütközéseknél is.  Lévén más megoldás nem volt, Viktorunk eltolta a sz*ros pelust maga elől, oda fordultam a pulpituson állva a tömeghez, hogy megköszönjem a jelenlétüket és kérjem 100Ft -azaz egyszáz magyar forint – támogatásukat a terem bérlethez, mire felállt egy Tapolcai vagy Keszthelyi pedagógus hölgy és sipítva kioktatott, hogy ez mekkora pofátlanság, mit képzelek én, hiszen én ebből leszek milliomos, miért kérek én pénzt azért mert eljöttek. Mondtam, hogy sajnos a leszek milliomosságból nem tudom kifizetni a termet, mire az volt a válasz, hogy ha ilyen módon állok a dolgokhoz és nem invesztálok, akkor ő nem is akar a vonalamban lenni.

Értsd:Havasy Viktor a MAGA SIKERÉT AZ ÉN ÉLETEM ÉS KAPCSOLATAIMBÓL MEGSZERVEZTE, KIÉLVEZTE, ÁTVÁGOTT, NEM FIZETTE KI A HOZZÁJÁRULÁST, KONFRONTÁLNI SEM VOLT HAJLANDÓ, DE: Végül csendben és némán ÉLVEZTE több ezer hálózatépítőm HOZZÁ, dikretbe történő átkötését/elkötését!


Lőn világosság, Havasy Viktornak 1994. április 8-után direktben a Révész László a közvetlen embere lett:ALÓLAM! 

Hogyan is történhetett ez meg?  Ezen Műegyetemi 100ft hozzájárulás kérő észrevételem után generálódott a vihar és 1994. április 8-án reggel landolt Révész László levele a Sunrider Európai asztalán, mondván Ő el akarja kötni a vonalát alólam, direktbe a Havasy Viktorhoz.

Jól látod: több ezer embert akinek kivittem a papirját AMSTERDAM-ba azokat:MIND, mondván, a NŐ aki az Ő embere volt, elég vehemens ahhoz, hogy elkössön tőle is ha kell, mondván és itt a belépés HOLLAND beetetése:Mondván a HOLLAND angol nyelvű belépési nyilatkozat Magyarországon nem érvényes! Már csak az a kérdés, hogy amikor engem 9797-en regisztráltak, AMSTERDAMBAN, Révészt meg 9798-on az ANGOL NYELVŰ BELÉPÉSI NYILATKOZATTAL,  az mitől volt CSAK nekem érvénytelen, a Révésznek meg Havasyhoz, azonos számon – JÓL LÁTOD – amit aláírsz, hogy ki kihez tartozik, meg a HAVASY embere!

sunrider-zoltan-petrasovits-9797-94-04-11-reg

Nézd meg ahogy a szponzort beirod a helyére tehát a Révész az én nevemet, akkor az  ezek után hogyan kerül egy 9798-as nálam lévő okiratban szereplő szerződés adatába, ennek helyébe a Havasy, ha ami nálam van, azon a révész még hozzám tartozik?  Azért lásd én 1994.április 11-én 9797-en lettem regisztrálva és 1997. júniusában már Associate Director voltam.

A pofátlanság az amikor valaki, tök ismeretlenül elveszi az életed addigi minkáját, már pedig Havasy Viktor ezt tette velem! 

A dolgok ezek után felpörögtek és fura módon Havasy Viktor több ezer emberemet,  ismeretlenül, pofátlanul  elfogadta és “beletörődött”, hogy DIREKT-be hozzá kössék, alólam, amit sem 1993-ban nem engedett a SUNRIDER szabályzata, sem 1997-es szabályzat  amikor az ügyet újból és újból de ekkor még intenzívebben feszegettem.

Most pedig ezen a képen megnézheted Baranyi Katalin akkori Sunrider Hungary-t szervező titkár naplóját, mert hát ez is bizonyítékként hozzám került:

sunride-alapitas-1994

 

sunride-alapitas-1994-2

 

Úgy van, pont úgy ahogyan gondolod:fogták Havasy Viktort és az én 9797-es termékforgalmazói számomhoz csatolt Révész Lászlót, Manhertz Józsistól, meg Zalán Györgyöstől, meg György Magdistól, erőből átkötötték a Havasy alá, Révészestől! Láthatod, így indult annó a Sunruder, ahol a “B” láb alatt nőt a Telkes Jóska, az “A” láb meg,   Havasy Viktor néven egy ismeretlen emberként berobban az MLM egébe!

Havasy Viktor lett ettől a magyar MLM guru és könyveket írogat, előadásokat tart, mert hát menő és mert felfuttatta az életét, máson…

A videón minden ott van dokumentálva! A Havasy Viktor által megtartott első Sunrider Meeting a Falk Miksa 10-ben lévő irodámban 1994.húsvétján!

A SUNRIDER ettől kezdve próbálkozoztt mindennel, többek között szellemi  képességeim gyengülésérő szóló hírek életre hívásával azzal, hogy én fenyegetőleg léptem fel mert elvettek több ezer emberemet, okként és magyarázatként maguk megnyugtatására, meg mert hazudni azt nagyon tudnak! A tények és a dokumentumok ennek ellenére engem igazolnak, az EREDETI holland szerződések ugyan is hozzám kerültek másolatban és eredetiben is később. Ma is élvezik vendégszeretetemet, mert voltak kedves magyar emberek akik ebben segitettek!

Kvázi Havasy Viktor a Videóban jól látható módon elvitte a termékforgalmazóimból neki létrejött jutalékát, azt felvette és abból élt mint az a bizonyos Marci Hevesen!

Nekem pedig maradt a szégyen, a pénztelenség és az adósság!

Így közel 20 év távlatából mondom, hogy Havasy Viktor MLM “guru” tönkre tette az életem , hiteltelenné tettem több évi munkámat az MLM világában és ebben volt végrehajtó társa a SUNRIDER HUNGARY! Havasy Viktor azóta MLM guruvá nőtte ki magát de soha nem mondta, hogy Zoltán itt a pénzed, itt a becsületed ára, itt a csoportod jutaléka, a szervezési munkád költsége, mint ahogyan a SUNRIDER sem mondta soha, hogy Zoltán itt a jutalékod, az életed bére!

Viktornak 1997-ben amikor már haladt az üzlet, embereim eredményei által igen jó jutaléka volt ime 16 év elteltével  mennyi is az amit egykoron kapott a csoport után és álljon tényként a pénzügyi elszámolásról, postaládámba dobott egykori dokumentum:

havasy-mit-keresett-rajtam-csak-1997-ben

A becsatolt 1997-es dokumentum szerint tehát járna az elszámolás, jutalék, meg minden olyan ami pénzügyileg illik egy vállakozás esetében, mert hát ott vagyok a rendszerben!
Kitenni nem mertek ha pereskednék ott legyek a rendszerben de az ügyvédi levelekre, felszólításokra, soha nem reagáltak! Úgy gondolták, bizonyítékom honnan lenne, pereljem őket és pont! Legalább is a belső levelezéseikből ez derül ki!

Marad a puszta nyílvános megmérettetése annak ami MLM történelem: ami miatt az MLM Magazin és az MLM elkötelezett híveként, könyv íróként is örökre lezártam az MLM iránti érdeklődésemet!

A SUNRIDER tehát nagyon súlyosan káros az egészség(em)re a fentiek alapján, legalább is az enyémre bizton állithatom, nagyon rosszul hatotott és hat ma is még 20 év után is!

Igaz ezt Havasy Viktor mára /mindig nagyot röhögök a raccsolós, akcentussal beszélő ál ausztrál Havasyn/ aki MLM guruskodik! Sándor Mátyás gróf után szabadon: Minden ilyen Havasynak egyszer meg lesz az Antekirt doktorja… lehet Cirone is a barátjuk..(értsd. dr.chen és mrs.chen)

Továbbra is várom Havasy Viktortól a pénzem a terembérletért,az elvett hálózatom után felvett jutalékból is, meg az elnézést kérő levelét, a bocsánatkérő gesztusát, a kéz-széttárás helyett, meg a SUNRIDER Hungary is tehetne végre egy emberi lépést, mert most biztos lesznek kérdések, sok emberben róluk, általam! 

Hogyan viccelte meg a SUNRIDER Hungary-t a 9797-es termékforgalmazó?

Azért, hogy legyen vidám kicsengése a dolgoknak, ismerd meg, hogyan tréfáltam meg a Sunrider Hungary vezetését éveken keresztül. 🙂

 ÍME:   a SUNRIDER fricska 1995-ön túl napjainkig: Menj a SUNRIDER Hungary-ba a 9797-es termékforgalmazó által készített tábla alatt/ a falon meg mellette  MA IS!

Azt gondolod, ezek után nem vagyok ott a SUNRIDER életében? Közel se hidd! Nézz rá arra a szép épületre a Váci út 99-ben! Ugye milyen fényes arany színűek az ablakok? Ugye milyen jól mutat az épületen az a 18 éve felszerelt Váci úti, összes homlokzati reklám felirat? Ugye mennyire minden olyan MULTI-s?

Tudod, végül is elmodhatom így utólag, mert hát ez az igazság:Jó magam bele épültem éveken keresztül több cégen át a SUNRIDER életébe és fogtam magam ahol tudtam, kétkezi munkával elhoztam a munkákat tőlük, ezért pénzt kaptam! Ennek következtében beszéltek:Rólam, nekem!

Na nem direktben mint hálózat építő mert ezt letagadják a mai napig, csak úgy mint:

1. Egy ember aki elköltöztette a SUNRIDER Hungary kft irodáját a Dob utcából a Váci útra.
 – Petrásovits Zoltán – Simon Lajos – Lentulay György

2. Egy ember aki megcsinálta a sUNRIDER Hungary kft új Váci úti irodájának megnyitóját
– Petrásovits Zoltán Simon Lajos – Lentulay György

3. Egy ember aki lefóliázta a SUNRIDER Hungary kft Váci út 99 szám alatti ma is működő székhely épületét – Petrásovits Zoltán – Simon Lajos – Lentulay György

4. Egy ember aki megtervezte a Sunrider Hungary kft Váci út 99 szám alatti épületének utcai front összes reklám felíratát – Petrásovits Zoltán – Simon Lajos – Lentulay György

5. Egy ember aki felszerelte a Sunrider Hungary kft Váci út 99 szám ma is látható reklám tábláját és annak világítását kosaras kocsival a szakadó esőben sárga overálban a Sunrideres dolgozók nagy diadal röhögése közepette:  Petrásovits Zoltán – Simon Lajos – Lentulay György

6. Egy ember aki a takarító szolgálat volt a Sunrider új, Váci út 99 számú ingatlanjában Kupola 97 kft néven – Petrásovits Zoltán és Simon Lajos – Lentulay György

7. Egy ember aki a biztonsági szolgálatot szervezte 1 éven át a Sunrider Hungary kft : Petrásovits Zoltán és Simon Lajos – Lentulay György

Nézz szembe a ténnyel: Abba a Sunrider Hungary épületbe lépsz be aminek Petrásovits Zoltán saját kezével adott külsőt átvert Sunrider termékforgalmazóként, örökül hagyva olyan állapotba ami 18 éve hirdeti tudását,  minőségi munkáját és nem utolsó sorban humorérzékét is!

A SUNRIDER Váci út 99 szám alatti épülete legyen példaképe minden MULTI cég által átvert magyar embernek!

Sunrider Hungary Váci út 99.

Sunrider Hungary Váci út 99.

 

A SUNRIDER ügyel a “becsületesnek látszó” részletek fenntartására! – saját vezetői tájékoztatással.

Ez az eredeti dokumentum amit kiadtak dr.Chen ügyéről vezetői tájékoztatóként.

Dr.Chen guilty Torrance California 1994. szeptember 4.

Dr.Chen guilty : Torrance California 1994. szeptember 4.

Ezek után pedig álljon it a tényként kiemelt eredeti bírósági ítélet leírása: http://www.casewatch.org/doj/chen/plea.shtml

Idézem az 1994. szeptember 4-ei eredeti amerikai bírósági ítéletből a fő részt: 

Angolul / in English:

” A Torrance health food company and its two owners pleaded guilty today to tax fraud and customs fraud in connection with one of the largest tax evasion cases ever prosecuted, United States Attorney Nora M. Manella announced.

Tei-Fu Chen, 49; his wife, Oi-Lin Chen, 46; and their wholly owned herbal product company, Sunrider Corporation, pleaded guilty late this afternoon in United States District Court in Los Angeles.

Mr. Chen, of Palos Verdes Estates, pleaded guilty to tax evasion and making false statements to the United States Customs Service. Pursuant to a plea agreement with the government, United States District Judge  George H. King sentenced Mr. Chen to two years in federal prison, to be followed by two years of supervised release, including another six months of home detention.

Mr. Chen also agreed to pay the Customs Service $4 million to avoid forfeiting a number of artifacts he brought into the country without paying appropriate duties.

Mrs. Chen, also of Palos Verdes Estates, pleaded guilty to a charge of aiding in the filing a false corporate tax return. In accordance with the plea agreement, Judge King sentenced Mrs. Chen to two years probation, including six months of home detention.

Sunrider Corporation pleaded guilty to filing a false corporate tax return for the year 1989. The corporation will pay a fine of $500,000.

In a related civil tax action, the Chens previously paid $93 million in back taxes, interest and penalties to the Internal Revenue Service.

 Magyarul:

” Mr. Chen, Palos Verdes Estatesből bűnösnek vallotta magát az adócsalás és hamis állítások tárgyában, az Egyesült Államok Vám-Service tévedésbe ejtése tárgyában.

Az Amerikai Egyesült Államok kerületi bírója George H. King  Mr. Chen két év szövetségi börtönre ítélte,  majd ezt letöltve két év felügyelt őrizetre ítélte, beleértve a további hat hónapos házi őrizetet is!

Milyen édesek  a Chenék, hogy ezt nem hirdették ki csak elmismásolták, mert hát szegény Chen dr. ahogyan szól a vezetői tájékoztató!

 A SUNRIDER  soha nem fizette ki a jutalékomat, soha nem kereste a módot érdemi rendezésre, soha nem hivott fel vagy irt levelet, küldött galambot, vagy kért talákozót a kilencs és háromnegyedik vágány előtt sem! Megjegyzem a  telszámon ami aktuális, mindig publikus, a jelenlegi is inmáron 8 éve.

A SUNRIDER a birtokomba került CD tanulsága szerint több tíz millió forint  jutalékommal tartozik. a szabályzatukkal ellentés szponzorváltás okáni szerződésszegésük miatt, évekre kiszámolva, az okozott erkölcsi veszteséget és emberi károkat már csak mellékhatásként megélve, mert hát Dr.Chen esetében nem az orvosát kell az embernek megkérdezni első soron és a gyógyszerészét…

Sok sikert az utadon kedves olvasóm…

petrásovits zoltán
www.mediapedia.hu/petrasovits-zoltan

(a cikk megírása és közlése után kaptam egy telefont K.Tamara pénzügyi tanácsadó felhivott és átlagos számításai szerint ha alapul veszi Havasy Viktor jutalékát 1997-ben, akkor közép átlagosan is számolva ez 1.8M-2.8M/hó összeget feltételez esetemben. Számításaiból a lényeg, hogy 1994. áprilistól regisztrálva és csak 1996-tól számolva 17 évet alapul véve 367.000.000Ft-571.200.000Ft közötti kamat nélküli jutalékot vehetett el tőlem a SUNRIDER illetve ennyit kifizetett másnak a struktúra után! Bár nagyon sajnálja – mondta, de reméli az illetékesek végre szembe néznek a tényekkel! Köszönöm a megkeresését! )

2013. november 11-én 18.4 perckor csörgött a telefonom és Sztruhala Szilveszter hívott:

A bejegyzés megírása után telefonon felvette velem a kapcsolatot Sztruhala Szilveszter a Sunrider Hungary kft 15 éve székben ülő ügyvezető igazgatója és 39 percen keresztül beszélgettünk a helyzetről. Ennek során ígéretet tett arra, hogy 2013. december első hetében felhív ismételten és tájékoztat a helyzetről, arról amire jutott a Chen házaspárral. Sztruhala úr elmondta, hogy már korában megnézték a videót a SUNRUDER üzlet indulásásról. No comment, mindenki gondoljon ide amit  szeretne!

 A SUNRIDER Hungary vezetőjének (2013.11.11-én) Sztruhala Szilveszter ügyvezető úrnak a telefonhívása

 2013. november 11-én 18.04-perckor zajlott beszélgetés kivonata:

Sztruhala úr nagyon meglepődött amikor rákérdeztem arra cégre aki mindezt megcsinálta nekik, emlékszik e a nevére?

A válasza az volt: Igen. 

Megkérdeztem azt is, hogy emlékszi e a sárgadzsekis fiatalemberre akinek szidta a szakadő esőben, a kosaras kocsinál a Petrásovitsot?

Azt mondja igen emlékszik!

Rendben Sztruhala úr, válaszoltam neki: Az a sárga dzsekis is én voltam a Sunriderben, meg a Sunrider Hungary biztonsági szolgálata, takarítója, iroda költöztetője, ablaküveg aranyozója, a rácsok felszerelője, a meglévő logó és annak arculati tervezője és kivitelezője is.  Gyakorlatilag évekig én voltam az akitől Ön szolgáltatást rendelt meg Sunrider Hungary-nak Sztruhala úr! Ön elismerte ezzel tudásomat és az élet bizonyítja munkám minőségét, mert hát gondolom naponta elhaladni egy olyan tábla alatt amit az a termékforgalmazó – Petrásovits Zoltán 9797 s.sz. -szerelt fel és tervezett meg akit a SUNRIDER nem fizettek ki soha, hát az elég kínos lehet!

Gondoljon bele mondtam neki: akik elovassák a blogomat, mit fognak mondani erről? Igazi amerikai sikerfilm Story a kis átvert termékforgalmazóról a nagy MLM Multi Sunrider ellen éveken, évtizedeken át küzdéssel?  Legyen biztos benne, az emberek meg tudják ezt ítélni magyar és angol nyelven is, de ha kell 15 másik nyelben is!  A kérdés az, Önök meg tudják e ítélni, az eltelt évek kárának következményeit és hatását egy emberre és annak gyermekeire, cssaládjára is tekintettel!

Tisztelettel várom azt az érdemi választ, amit Ön ígért!

EREDETI nyilatkozat Révész Lászlótól a struktúra elkötéséről

Többek kérésének eleget téve ezúton osztom meg a kiszállást bizonyító és a korábban megkötött szerződést elismerő aláírássa lellátott Révész lászló nyilatkozatot:

revesz-laszlo-levele