10 éve sikerült ellopni anyukának a gyermekemet külföldre, mert az embereket egymással szemben a hazugságaival haragban tudta tartani, így nem sikerült senkinek megismerni a valós képet a FŐ szerep osztóról és az egymás irányába kiformázott visszatartó hazugságokról. Aztán teltek az évek és az emberek beszélni kezdtek egymással. Mostanra kiderült a történet mindenki számára a hazugságok és haragok formázásával együtt, de ez idő alatt a gyermek aki áldozatul esett ennek a valótlanság halmaznak, a megtévesztésének, erről mit sem tud, vagy talán csak sejthet.  Az elmúlt évek alatt számos jogvédő szervezet keresett meg, hogy csatlakozzam érdekeik beteljesüléséhez, de az ilyen szervezeteken belüli sértettségek olykor gigászi vitába és érdekérvényesítésbe csapnak át, így érthető okokból kimaradtam mindből.  Az évek alatti számos probléma megismeréséből azt vallom, hogy a gyermekeket már a születés előtt megilletné a törvény védelme.

Születés előtti gyermekvédelmi szerződés – aláírják: a születendő gyermek szülei

Előzmény: Amit jognak nevez a Magyar Törvény és az EU az a gyakorlatban sok pénzért megvásárolható és akárhogy értelmezhető irat halmaz! Mielőtt hangos “na de a törvény nem vehető meg” szavakkal a térdét kezdené csapkodni azért kimondhatjuk bárki is: annak akinek van pénze jó ügyvédre tehát igazán jó ügyvédekre, az erősen előnyösebb helyzetbe kerül, mi több behozhatatlanba a másik féllel szemben…A jogilag és anyagilag harcképtelen fél legyen igaza vagy ne legyen, már is hátrányba kerül a pénzesebb féllel szemben és mivel az ügyvéd nem szamaritánus, a jogi tudás meg évtizedek alatt csiszolható szakértelem, akár csak a kapcsolatrendszer is, hát bizony e nélkül olyan a küzdelem mint papír kard élével sajtot szeletelni.

gyermekvedelmi-torveny

A leendő szülőket képezni kell és szerződés kötésre kell kötelezni őket!

Igen, azt gondolom a leendő gyermekek védelme megkívánja a felelősség szót! A felelősséget amikor is külföldön simán írnak alá házasság előtti vagyon megállapodásokat, kinek mihez van joga, kinek mihez és mikor lesz és mikor nem lesz joga, ha tesz vagy nem tesz valamint amiben a felek ott, akkor a házasság előtt megállapodnak. Igen ám, de ezt a szerződést vagyoni alapon kötik, amibe bele szövögetik a hűtlenséget, a az elhidegülést, meg a különféle anyagi viszonyokat, majd végül a leendő gyermeket/gyermekeket. Ezeket a szerződéseket tehát nem gyermekvédelmi szerződésként kötik. Ideje felébredni és megvédeni a gyermeket és a szülőket is, egymás későbbi tettei és cselekedetei ellen! Sajnos a szerelmi köd egy idő után, főleg a váláskor, szakításkor, igen kevés a gyermek érdekében számba vehető okok között! Erre jó a köd előtt gyermekvédelmi szerződés!

Védjük meg tehát a születendő gyermeket és a leendő szülőket is egy szerződésben!

Magam részéről a gyermekek un. vállalása egy véletlen és egy tervezett arányban történt ami két gyermek esetében 70% feletti hasonló előzményi arányt mutat, ergo ez a standard séma gyermek érkezéskor, hogy potty és jön. A mód ennek során egyszerű:apuka aláírja házasságon belül vagy kívül az apasági nyilatkozatot és jó napot kívánok lehet menni a szülőszobába. Van ugyebár anyavédelmi törvény meg születés előtti családvédelmi tanácsadás, bár ezek formálisak, banálisak és semmi kötelességgel nem járnak.

Ez a pont ahol én erőből bele nyúlnék és kötelezővé tenném azt, hogy a szülők kötelesek legyenek szerződést kötni a születendő gyermekük jogairól!

Sokan sértőnek vélik, hogy őket nem kell tanítani szülőnek lenni, persze ez vagy igaz vagy nem, de ezt nem forszíroznám, azt viszont igen, hogy a szerződés legyen kötelező a gyermek érdekében a születés előtt, vagy amelyik fél nem írja alá, az jogairól a másik javára lemondottnak tekinthető lesz! Azt gondolom, a felelősség szó egyből értelmet nyerhet és azt a szülőt aki ezen szerződésben nem rögzíti jogait igen is érje joghátrány, mert a nemtörődömség legyen szankcionálva ezáltal.  Amennyiben a szülők leírják, ki mit vállal, munka, felelősség, dohányzás, alkohol, deviancia stb. mert igen is joga van a partnernek ezek előzetes megismeréséhez, akkor nem lehet mellé beszélni és a gyereket védi ezzel, a morális kötelezettség vállalással!

Vélemény személyes tapasztalatból: Személy szerint én fel sem fogtam mi az apának lenni 21 évesen, hiszen magam sem voltam még igazán felnőtt, bár törekedtem úgy viselkedni. Azt gondolom, ezzel a mai huszonévesek se lehetnek máshogyan, ezért egy ilyen  szerződés azt a gyereket védi a szülők későbbi csatározásaival szemben aki még meg sem tudja védeni magát. Végül is engem is védett volna egy ilyen szerződés ha lett volna, mert a jogok és kötelességek egész sorát aláírva, lett volna egy margó ami mentén mehettem volna az évek alatt és később az elválás után is! A tudatos elhidegítés, a gyermek eldugdosása vagy csak az intrikázás is olyan következmény amit meggátolhat egy ilyen jól megfogalmazott szerződés.

A szülők kötelességét és jogait oktatni kellene középiskolában és vizsgázni kellene belőle!

Konklúzió: Engem biztosan felébresztett volna egy 10 oldalas leírás a kötelmeimről főleg ha azt szerződésben íratják velem alá anno, hogy mit jelent apának lenni, amiről előzetesen tájékoztattak volna már a középiskolában például állampolgársági ismeretek óra alatt teszem fel még vizsgáznom is kellett volna belőle.

Ennek okán mondom: szülővé lenni sajnos előzetes “OKTATÁS és ÍRÁSOS felelősségvállalás” alapján lenne érdemes válni, azaz kell olyan ébresztő közeg ahol a gyermeket vállalók jó előre megtanulják és megbeszélik a kötelességeiket egymással szemben a születendő gyermekük érdekében!  Mi magyarok ebben az un. előzetes szerződéses jogviszonyok keletkeztetésében szégyenlősek vagyunk! Azt gondoljuk rámehet a kapcsolatunk, meg ha amúgy egyébként is szeretem a másikat, ez elő sem fordulhat! A gyakorlatban úgy tűnik az élet rácáfol erre a nagy magabiztosságra és aki megszívja igazán az a megszületett gyermeke, gyermekek lesznek! Nekünk szülőknek kötelességünk őket megvédeni magunkkal szemben is ha így jobb és békésebb életet tudunk biztosítani számukra! Akik nem válnak el, mert nyilván sokan vannak akiknek ez életük végéig egy olyan szerződés marad ez a gyermekvédelmi szerződés amit betartott, akkor később elmondhatják, semmiben sem gátolta az életüket. Az esetben meg ha elválnak, akkor elmondhatják, miben segített féken tartani a jogaikat és a kötelezettségeiket is egyaránt!

Születés előtti gyermekvédelmi szerződés – a megalkotásának háttér szervezése

A személyes tapasztalataink okán  ami kellően sok és negatív is – azt tehetjük, hogy aláírás gyűjtésbe kezdünk egy olyan törvényjavaslat érdekében, ahol a gyerekvállalás előtt a szülők, függetlenül attól, hogy házasok, élettársak vagy csak simán különélők, gyermekvédelmi szerződést legyenek kötelesek aláírni.
Ezen szerződésben rögzíteni kell a gyerek elsődleges érdekét és jogait, majd pedig a szülők kötelességeit és aztán a jogait! A felelősséggel vállalt költségek megosztását és ennek nem fizetése esetén a következményeket is!  A jelen ügyekre valóban nem sok hatása lenne, bár sok aláírás és kellő média nyilvánosság esetén lenne benne erős visszaható indikáció is!  Lényegtelen az tehát, ki hogyan vállal gyereket, beesik ahogy sokan mondják, tervezik, tervezték de nem annyi jött amennyit terveztek, hanem a cél a születendő gyermek előzetes védelme!

A gyerek úgy jön a világra, hogy az apasági nyilatkozat egy szerződés de az anyaság is deklarál egy kötelesség halmazt amit vállal betartani, nem pedig alanyi jogon birtokol az anyuka, ezt azonban nem rögzítjük, ezt alanyi jogon a testből távozó magzat okán triviálisnak tekintjük. A magzat aki megszületik viszont ebben sehol nem szerepel, az Ő jogait pedig pont a későbbi viták elkerülése érdekében, már a születéskor lehetne szabályok közé rögzíteni.

Ki és hogyan és mit tesz, tehet és az esetleges különválás esetén, kinek mihez van joga. Jelenleg NYERŐ az aki elviszi a gyermeket vagy magánál tartja tehát akinél VAN mert ha 2 évig sikerül ezt a játékot megfutnia akkor Ő bármit is tett korábban, már morálisan ellenőrzötté válik értsd. a szülő akire nem panaszkodtak óvónők, szomszédok és egyebek az már hirtelen felnőtt a gyermek nevelés feladatához. Ez pedig független attól, hogy ezt tette e korábban.

Ez esetben meggondolnák sokan, vállalnak e gyereket és hogyan! Ebből kialakulna a morális gyermek vállalás és utólag nem lehetne egymásra sem mutogatni, ott a szerződés! A bíróságok azért vannak ugyan is nehéz helyzetben mert két, egymással szemben álló érzelmi sérült ember harcol egy olyan ügyért, amiben maga az ÜGY: A GYERMEKÜK! Mindenki részének látja általában (már a morálisabbak) sajnos sokan TULAJDONUKNAK és BIRTOKKÉNT is védelmezik!  Az un. születés előtti gyermek védelmi megállapodás pontról pontra felelőssé teheti a szülőket és számon kérhetővé teszi a cselekedeteket. A gyerek pedig: már a születés előtti állapotban alanyi jogon védelmet élvez!

Ezt nevezem én MORÁLIS GYERMEK VÉDELEMNEK ami egyben védi a szülők jogait is!