Az életem egy nagy körforgás, amelyben a sok szép és a sok rossz keveredett. Az öröm mértéke pedig utólag beláthatóan, a magam gyarlóságától függően, minőségében jó vagy igen rosszá alakította életemet. Ezt az élet tapasztalatot kívánom megosztani mások okulására, ha már az ember azért él, hogy jobbítson a létezése minőségén.
Sokak tapasztalatából és még többek keserűségéből sikerült meglátnom, hogy bár egyformán vágyunk a boldogság elérésre, egyesek ezt mindenki mások elé helyezve, önmagukkal azonosult ördögi szereplő formájában keresik önnön boldogulásukat.
Az életem során számos hibát követtem el, melyet utólag magam is megmosolygok, vagy olykor tragikusnak ítélek meg. Sokakkal ellentétben én hiszem, hogy akiket megbántottam, egykoron, egyszer majd sikerül kiengesztelnem. Minden emberi gondolatomban benne van az ember, még akkor is, ha olykor félelmetesen gátlástalan, elmebeteg és elfogadhatatlanul gerinctelen emberekről is van szó.
Az embert mint lényt, szeretem még akkor is ha kifinomult jellemtelenségeivel, oly sok ember okozott eddig is csalódást, de ezt mások számlájára nem igazán írnám, mert mindenkinek van egy dobása. Az aki szembe dob, viszont tudnia kell: elbújhat, de el nem menekülhet! Önnön sorsát az ilyen ember is mind át fogja élni, számukra őszinte kívánságom a hosszú élet, melyben legyen elegendő emberi életeket átszelő szenvedés, hogy annak megértésén keresztül, kellő tapasztalat birtokában kezdhesse meg, következő életét.
Azok akik a barátaikat árulják el pedig, töltsék életüket félelemben, magányban és rettegésben, hogy mikor kell szembesülniük önmaguk gerinctelenségének, minden fájdalmával.
Az, hogy kinek mi a véleménye rólam, ki akar megismerni mint embert? Mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani, legfeljebb a következményeit kell elszenvednie annak, amit ezáltal a véleménye eredményez, hiszen az emberek olykor szeretnek nagyon jól értesültek lenni, holott ezzel pont önnön félelmüket demonstrálják.
A szó értéke a tartalmában rejlik. Sokak szerint a szó nem több mint hang. Számomra a szó az eszköze mások megértésének és mások elfogadásának, miközben a szó önmagában öröm és bánat forrása is lehet.
A szó értéke manapság alacsonyabb szintre süllyedt, tartalma esetenként vulgárissá válva, rövidített szleng formájában ömlik emberek arcából. A szó nem csak eszköz a beszédre, a szó eszköz az életünk jobbítására. A szó maga a kifejezés egyik csodálatos eszköze. Sajnos, ezt egyre többen igyekeznek megcsáklyázni és degradáló rövidítésekben, agyatlan kifejezésekben, elsüllyesztik magát a magyar nyelvet. Gyermekeink közel sem tudnak már magyarul, mert a szlengesítés, sikk lett. Remélem, a magyar nyelv kifejező készsége még évezredekre ad erőt az utánunk következő generációk számára.
Szeretem az életet és elfogadom az elmúlást, nem félek a haláltól és tudom, hogy egyszer véget fog érni ez az életem. Tudom viszont legbelül azt is, hogy amíg élek, minden percben változtathatok és változok önmagam is. Az élet minden percében tanulunk vagy átélünk valami újat. Remélem, hogy a gyermekeim is megértik egykoron, a túlélés, önmagunk megismerése és mások segítése, a beavatkozás kényszere nélkül.
A gyengék és elesettek megérdemlik a védelmezést, és ezt még akkor is elfogadom, ha a beavatkozás olykor, számomra is bosszúságot, vesződést, esetleg lemondást jelent. Azokat akik önhibájukból lettek tehetetlenek, nem sorolnám ebbe a kategóriába, mert hiszem, hogy az ember elmebeli képessége, olyan korlátlan határokkal ruházott fel bennünket, hogy ennek ereje, el kell vigyen bennünket minden helyzetben, a béke és nyugalom szigetére.
A másodpercek töredéke adja össze életünk minden szegletét, a jelent, a múltat és a jövőt is. A jelenben tehetünk önmagunkért, a múlton töprenghetünk, de a jövőnk abban a pillanatban dől el, amikor ott van az adott helyzetben a döntés: Most mit tegyünk?
Utólag sokszor mondjuk, nem jól döntöttünk! Azoknak akik ezen keseregnének üzenem, hogy azon szerencsések közé tartoznak akiknek van módja ezen töprengeni, tehát bár érzelmileg rosszul hat a döntés a tudatra, fizikailag nincsen kihatása a testre. A szemben jövő autót elkerülve is csak az tud fellélegezni, aki akkor ott, jó döntést hozott, de e közben a másik gépjármű vezető, rossz döntése sem volt ránk élettanilag hatással. A túlélők öröme a töprengés!
Legyen mindig egy eséllyel többed a döntésre, hogy megérthesd önnön szenvedésed okát, amelyen keresztül elfogadd azt az életet, melyet ott, abban a pillanatban meg kell élned!
A szenvedést nem kerülhetjük el, de megértésével megtalálhatjuk a tiszta nyugalom forrását és azt a létezési módot, ahol a békét és a nyugalmat tudjuk elérni, mások segítésével, egymás iránti törődéssel, önállóan, akár a fűszál a réten!