1992-ben beszélgettem valakivel arról, hogy a társadalom eredendően kihasználja a tudás értékét és annak konverziója nem a működő életben hanem azon emberek életének jobbulásában mutatkozik meg aki a pénzt, ezen szellemi tulajdon kivitelezéséhez hozzá adta. Az alapvető gond abban fogalmazódott meg, hogy akinek esze van de pénze nincsen hozzá, annak esélyei szinte a nullával egyenlőek. Nem ismerik, nincs pénze, nem képes erőt demonstrálni, képtelen lesz elérni a céljait, így képtelen lesz megvédeni szellemi termékét, céljait mások fogják megélni és életuntan, talán összegörnyedve a padlón fogja magát kisírni:eredménytelenül, elkeseredetten.
1997-ben folytatódott egy újabb szakasza enne ka beszélgetésnek amikor már túl voltam több olyan elemen amit mások eddig nem ismertek, nem ismerhettek meg. Az a szakasz amikor mások életéhez úgy járultam hozzá, hogy azok az emberek akik ezt élvezték, mai napig a társadalom által megbecsült elithez tartoznak, holott, közel sem elitek ezáltal és közel sem korrekt emberek.
Különleges időkben különleges módszerekre van szükség! Az összes olyan ember aki az ötleteimet és a megoldásaimat felhasználta mindig mások megfélemlítésével igyekezett célt érni, elhitetve kicsiségüket gyengeségüket és a fejlődésre alkalmatlanságukat. Elhitetve azt, hogyan nem válhatnak semmivé se egy olyan jelentős támogatás nélkül mint amit maga, az elnyomó gyakorolt rájuk.
Az egyetlen amire a gonosznak szüksége van az az, hogy a jók nem tesznek ellene semmit.