Érdekes és egyben elgondolkodtató cikket jelentett meg 14 órája az Index.hu azMTI-re hivatkozva. A cikk tartalma szerint, a most 23 éves izraeli “kémnő” 2005-2007 között kémkedett. Idézem az Index.hu hivatkozott cikkét:

” A fiatal nőt azzal vádolják, hogy a jelzett időben Jaír Naveh tábornoknak, az izraeli középső katonai körzet akkori parancsnokának a titkárnőjeként magához vett mintegy kétezer szigorúan titkos iratot. Elismeri, hogy ideológiai indítékokból cselekedett. “Fontosnak tartottam, hogy a közvélemény tudomására hozzam a hadsereg módszereit” – mondta kihallgatóinak a sajtó szerint. Hozzátette, hogy “a történelem színe előtt bocsánatot nyertek azok, akik felhívták a figyelmet háborús bűntettekre.

Az ügyvéd, Avigdor Feldman azt hangsúlyozta, hogy védencének “szabad hozzáférése volt Naveh tábornok számítógépéhez, s ott egy legfelsőbb bírósági döntéssel ellentétes parancsokat talált”, ami bántotta a lelkiismeretét.”

Az eset elkövetésekor a lány alig 18 évesen, un. ideológiai okokra hivatkozva fogta és eldöntötte, hogy Jaír Naveh tábornoknak, az izraeli középső katonai körzet akkori parancsnokának a számítógépéből ellopja és közzé adja azokat az ellentmondásokat, melyeket egy jobb állam apparátus esetében katonai puccsra történő előkészületnek neveznének, Izraelben, ahol ugyebár ez csak sima ármánykodás, lehetséges áskálódni a meglévő kormány rend ellen.

Az alig 18 éves lányka Anat Kám, felismerte ezt a katonai puccs helyzetet, ám ezért nem katonai kitüntetésben, állami elismerésben, hanem halálbüntetésben részesülhet Izraelben. Ennek prózai oka, hogy kiteregette a szennyest ország-világ elé. Egy államiságában kétes rendszer nehezen tűri a kakás pelenkát az arcában és nem rettennek meg attól sem, hogy nyilvánosan vesznek elégtételt a szennyes teregetőn még ha az 23 éves lányként, megvédte államának rendszerét, embereinek biztonságát.

Azt hiszem kezdem érteni mi a jogrend lényege: Szólj bátran, mondj igazat, becsukatunk, ellehetetlenítünk, lejáratunk és ha ezek után okod és kedved van még szövegelni, megöletünk! Komoly bizonytalansági érzésem lett hirtelen, olyan erősen szorongós, aktívan morózus és egyszerűen tátva maradt a szám. A nemzetközi közvélemény meg olyan mint egy pénzért megvásárolt szócső!