Annak a lehetősége, hogy választhass, hogy dönthess önállóan!

Felnőtt, egyetemre járó nőként, korban elérted azt az időt amikor kezded megérteni a feléd irányuló és veled szemben érkező szavak értékét, értelmét, jelentését. Amikor 4 éves meg egy picike voltál és decembert írt a naptár Orsiék közelében éltetek. János és Orsi akikre Te már nem emlékszel, őszintén és barátsággal meséltek arról, amikor az ajtót csapkodtad kis ökleiddel, hogy apához akarok menni Te hazug k@@va! -kiabáltad ezt és talán akkor ott ezt fel sem fogtad, miként is érinthet később engem és másokat. Ezt Orsitól és Jánostól tudom.

Boldog születésnapot Mercédesz!

Boldog születésnapot Mercédesz!

Orsi néhány évvel ezelőtt egy hosszasabb telefon beszélgetésben elmondta, hogy miként lettél náluk eltárolva ha  adott esetben úgy adódott a szükség, vagy ha az úszómester Józsi bácsi Székesfehérvárról, meglátogatta anyádat néhány légyottra. Közben Te Orsival és Janival voltál. Orsi utólag azt mondja sajnálja, hogy minden szavát elhitte anyádnak, bár amióta megismerte a leveleket amiket anyád róla írt, kialakult a kép, hogyan lett becsapva és átverve Ő is és János is. Talán a másik nagy csalódás Laci bácsi volt aki anyádat segítette a költözésben, miközben anyád mindenben ellenedre volt és látta, hogyan okozott neked szomorúságot és fájdalmat.  Ez ugyebár egy 4 és fél éves, mára tudatában az emlékeket sem felellő gyermek története, 19. évesen aligha mély trauma számodra. Azok szemével, akik egykoron látták, átélték és mára csak szégyenletes átverésként említik azt az időszakot, nekik bizony gyomorgörcs a visszaemlékezés.

A ma még élő emberek mindegyike azt mondja, örül annak, hogy egészségben felnőttél és reméli, meg lesz az eszed egyszer ahhoz, hogy felemeled a kagylót és telefonálsz. Mindenki keresi a választ még az is akinek nem adatik meg mert akit keres már elhunyt. Egy ember aki szembekerül egy csomó átveréssel, nehezen fogad el másoktól adatokat: azt hiszi kell egy etalon és az az etalon a jó alap.  Sajnos a Te alapod olyan mint a homok: mélységes nagy por veri fel, a szélvihar pedig  szét fogja szórni a világban és huss. A homok természete olyan mint az elillanó igazságé…

Élhetsz bárhol, élhetsz bárkivel, akár a tested minden sejtjével tiltakozhatsz ellene, de a véred, a fő elmebéli képességed, egy vonalat húz. A mágnes vonzása ott a fejedben, a tudatot és a képességed ereje, a körülötted lévők között, az idősebb barátokkal való békés megértés: válaszokat vársz. Vársz? Várod! Tudod, hogy érdekel, de még nem jött el az ideje?

Bárhogyan is tettek egy emberrel mások akik átverik őt, egyszer megáll és ráébred: kell a válasz!

A válasz amit évek óta, folyamatosan próbálok átadni, azt ahogyan kereshetsz, azt ahogyan reagálni tudok. A kapcsolat lehetőségét, amit a hazugságok homokja akár még fedhet is, de gyermeki emlékeidet, maximum felnőtti hazugságok leplezhetnek el. Ismerd meg azokat akik anno tettek érted: akik védtek, akik segítették, nem kell velem találkoznod, csak őket megismerni, megérteni mit tettek. A testvéreid szerint a Te elméd is harcos és a lelkedben rejlő kétség fel fogja robbantani azt a pontot, egyszerűen akarod a választ!

Most azt mondják a “hű hangjaid” a Te dolgod, de mit is találnál? 

Ez az amit érdemes lenne átgondolnod: egy igaz választ 1 ember helyett aki elhitette veled amit megéltél a 18 éves kordig, azt amit ellepleztek előled! Igen: annak a lehetőségét, hogy választhass, hogy dönthess önállóan.  Szánd rá az időt, ahogy elmentél egy városba szétnézni, látogass el azokhoz, nélkülem, tőlem függetlenül, akik téged egykoron segítettek és kérdezd ki őket, de ha úgy gondolod, segítsek neked ebben, megadom az elérhetőségüket!

Tudod a Mátrix – és benne Neo döntése – Morpheus szavaival szemben – akkor lehet hatásos, ha a valóságot kapod és nem a megtévesztést!

Te döntöd el melyik színű pirulát választod: az ébredés keserű lehet, de az igazság kevésbé szorítja a lelked, mint az egy életen át tartó, rémisztő sötétséget generáló megtévesztés!
Még egy érv a tények mellé: úgy felkelni, hogy félsz kiderülnek a dolgok és szembe kell vele nézned, mint ezt …de mát felnőtt vagy. Dönts jól! Várlak! Keress bátran!

Boldog 19. születésnapot kívánok Mercédesz!